III. Nemzetközi Babahordozó Hét – archívum

TARTALOM

III. Nemzetközi Babahordozó Hét
Kesztyűgyári programok
– A Kesztyűgyár Közösségi Ház
– Programok napi bontásban
– Programok egész héten
– Letölthető anyagok
– Sajtóanyag
– Támogatók
– Tombola
– Egyéb információk
Budapesti kerületek rendezvényei
Vidéki települések rendezvényei
Határon túli települések rendezvényei
Képes és szöveges beszámolók
Póló- és szatyorrendelés
____________________________________________________________________________________________

III. NEMZETKÖZI BABAHORDOZÓ HÉT

2010-ben ismét Nemzetközi Babahordozó Hét, melyhez sok más civil szerveződés mellett a nem rég megalakult Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület is csatlakozik. Ezen az oldalon az általunk szervezett és támogatott programokról olvashattok.

Fotó: Kálmán Melinda
____________________________________________________________________________________________

KESZTYŰGYÁRI PROGRAMOK

Időpont: 2010. október 4-9.

Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház

Rendezvényünk 2010-ben ismét a Kesztyűgyár Közösségi Házban várja a látogatóit.

A Kesztyűgyár Közösségi Ház

“A Mátyás tér 15. szám alatt található Kesztyűgyár Közösségi Ház 2008. őszétől indította programjait a környékbeli és a budapesti fiatalok számára egyaránt. Multifunkcionális intézményként számos tehetséggondozó programnak, művészi előadásnak, képzésnek, tanácsadásnak és egy internet kávézónak ad otthont. A megvalósuló programok célja a közösségépítés és a helyi identitás erősítése, illetve a Magdolna negyed bevonása Budapest kulturális vérkeringésébe.” (Idézet a Kesztyűgyár blogjáról)

Cím: 1084 Budapest, Mátyás tér 15.

Megközelítés: a Blaha Lujza tértől 99-es busszal; a Blaha Lujza tértől gyalog (Népszínház utca – Nagyfuvaros utca – Mátyás tér); a 4/6-os villamos Baross utcai megállójától gyalog (József utca – Mátyás tér)

Térkép

Idén is szeretnénk közös sétákat szervezni a rendezvény helyszínére. Találkozzunk a Blaha Lujza téri szökőkútnál minden nap, a programok előtt fél órával!

Programok napi bontás

Október 2. szombat – de.

2010. október 2-án 10.00-tól mozgó kendőalagutak fognak feltűnni az Üllői úton és a Nagykörúton. Ha van kedved velünk együtt beharangozni a III. Nemzetközi Babahordozó Hét központi programját és népszerűsíteni a hordozást, valamint van egy párod és egy hosszabb kendőd (vagy a párodnak van egy hosszabb kendője), akkor csatlakozz Te is valamelyikhez! (De az sem akadály, ha se párod, se kendőd, majd találunk Neked.)

A kendőalagutak kiindulópontjai:
Klinikák
Boráros tér
Rákóczi tér
Kálvin tér
Találkozó minden helyszínen 9.45-kor, indulás 10.00-kor.

A mozgó alagutak egyszerre fognak elindulni a négy állomásról a Corvin Mozi irányába, menet közben pedig a gyerekek és az arra járók szabadon átsétálhatnak alatta. A szembe jövő érdeklődőknek szórólapot is osztunk, egyben meghívjuk őket a Hétre.

Kb. 10.45-kor fogunk megérkezni a Corvin Budapest Filmpalota elé, ahol némi egymásnak örvendés után bárki csatlakozhat az idei “Szoptass szabadon!” kampányhoz, melyet a szervezők a Corvin Mozi előterében tartanak 11.00-kor. Ha szoptatsz, és szíveden viseled a szoptatás ügyét, térj be Te is a moziba egy szopizás erejéig! (A “Szoptass szabadon!” kampány részleteiről itt olvashatsz.)

A megmozdulásokat rossz idő esetén is megtartjuk! Hozzatok esernyőt, öltözzetek fel jó melegen, vértezzétek fel magatokat jókedvvel, és irány a Nagykörút és az Üllői út!

Október 4. hétfő – 16.00-19.00

16.00: Megnyitó: a rendezvényt a Hét fővédnöke, Prof. dr. Bagdy Emőke nyitja meg
16.10: Bemutatkozik az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület, azaz az Ölbebaba
16.20: Mit tud egy érintés? – Prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus
A programok között táncelőadásokat láthatunk hordozott babákkal!

Október 5. kedd – 10.00-13.00

10.00: Bemutatkozik a Társaság A Várandósság és Anyaság Megszenteléséért (TAVAM)
10.10: Hordozásra születik – Ónodi Ágnes baba- és gyermekhordozási tanácsadó, hordozo.hu

Október 6. szerda – 10.00-13.00

10.00: Bemutatkozik a Perinatális Közhasznú Egyesület
10.10: Családi élet éjszaka – Schneiderné Diószegi Eszter pszichológus, La Leche Liga vezető, IBCLC szoptatási szaktanácsadó

Október 7. csütörtök – 10.00-13.00

10.00: Bemutatkozik a Magyarországi Dúlák Egyesülete (MODULE)
10.10: A hordozók sokszínű világa – Chikánné Fényes Viktória (Celesztina) baba- és gyermekhordozási tanácsadó, Szabó Veronika baba- és gyermekhordozási tanácsadó, oktató, Szepesi Anna művészettörténész, a hordozókendőkről szóló kiállítás kurátora

Október 8. péntek – 16.00-19.00

16.00: Bemutatkozik a La Leche Liga Magyarország
16.10: Apává válni, apának lenni – Andrek Andrea perinatális pszichológus, Keresztes Zoltán pszichiáter, pszichoterapeuta és édesapa, dr. Mohos Tibor gyermekpszichiáter és édesapa

Október 9. szombat – 10.00-18.00

Workshopok:

10.00-11.30: Vendégbabák – Meg nem született babák szüleinek gyásza – Singer Magdolna író, mentálhigiénikus, gyásztanácsadó
12.00-13.30: Császárral szülni, császárral születni – A császármetszésről dúla szemmel – Novák Julianna dúla, MODULE, TAVAM
14.00-15.30: Anya és apa – nő és férfi – Beszélgetés a párkapcsolatokról Pollák Éva tanácsadó szakpszichológussal – A beszélgetés betegség miatt elmarad!

Családi programok:

10.00-18.00: Hordozóeszköz- és moshatópelenka-vásár
10.00-16.00: Játékok, kézműveskedés, unaloműző programok kicsiknek és kicsit nagyobbaknak
10.00-16.00: Kincskeresés (kb. 8-12 éveseknek) (Jelentkezés az Ölbebaba standnál!)
10.00-16.00: Csocsó, pin-pong (Ha van ütőd, hozd magaddal!)
10.00: Dalolka – Kárász Eszterrel
11.00: Nojata: Álomjáró – megzenésített versek gyerekeknek Erdélyből és a Sóvidékről
12.00: Ebédszünet
13.00: Hordozóeszköz- és kötözési bemutató – Chikánné Fényes Viktória (Celesztina) baba- és gyermekhordozási tanácsadó, Turi Nagy Éva, a Beli Buba Babahordozó Iskola vezetője
14.00: Bábelőadás – Török György bábművész játszik a gyerekeknek / gyerekekkel
15.00: Nordic walking bemutató és kipróbálási lehetőség – kismamák és hordozó szülők számára (A szakértő csapat már 12.00-tól várja kérdéseiteket!)
16.00: Tombola!
17.00: Záróbuli: ír táncház a Bran együttessel

Programok egész héten

Hordozós tanácsadás:
A Beli Buba Babahordozó Iskola és a Hordozó.hu tanácsadóival és tanfolyamvezetőivel

Szoptatási tanácsadás:
A La Leche Liga szoptatási tanácsadóival

Vásár:
Hordozást, szoptatást, természetes babagondozást és kötődő nevelést támogató termékek árusítása

Kiállítások:
Fotókiállítás a hordozásról
Így hordozunk mi 2010 – interaktív fotókiállítás
Így alszunk mi 2010 – fotókiállítás
Gyermekrajzok a hordozásról

A látogatók kényelméről büfével, szoptatós helyiséggel, pelenkázóval, ruhatárral és a picik számára kialakított gyereksarokkal igyekszünk gondoskodni.

A Hét minden programja ingyenes!

A rendezvény helyszíne csak a Napi bontásban megjelölt időpontokban van nyitva!

Letölthető anyagok

A III. Nemzetközi Babahordozó Hét logója
A/3-as plakát (Kesztyűgyár) (pdf)
A/6-os szórólap (Kesztyűgyár) (pdf)
A/6-os szórólap – hátoldal (Kesztyűgyár) (pdf)
Program (Kesztyűgyár) (doc)

Sajtóanyag

Tisztelt Hölgyem/Uram!

2010 őszén már harmadik alkalommal lesz Nemzetközi Babahordozó Hét szerte a világon, melyhez csatlakozva az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület is színes programokkal várja az érdeklődőket.

Kérjük, adjon hírt a rendezvényről!

A sajtó számára összeállított anyagunk:

Sajtóközlemény (doc)
Sajtóközlemény (pdf)
Program (Kesztyűgyár) (doc)
A Nemzetközi Babahordozó Hét logója
Az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület (Ölbebaba) logója
Letölthető fotók
Bannerek:
(A kiválasztott banner felhasználásához másold le, és illeszd be a dobozban található szöveget!)
728×90 px (Leaderboard):
<<KÉP MEGTEKINTÉSE>>

468×60 px (Full Banner):
<<KÉP MEGTEKINTÉSE>>

234×60 px (Half Banner):


120×90 px (Button 1):


120×60 px (Button 2):
<<KÉP MEGTEKINTÉSE>>

120×240 px (Vertical Banner):


125×125 px (Square Button):


88×31 px (Micro Bar):


150×300 px (pl. blog menüjébe):


200×400 px (pl. blog menüjébe):

Szeretettel várjuk a megnyitón, október 4-én 16 órától a Kesztyűgyárban vagy a Hét bármelyik napján, hogy tudósítson a rendezvényről! A 0. napon, október 3-án látványos demonstrációra készülünk, figyeljék a honlapot további részletekért!

Üdvözlettel:

Szentmarjay-Kertész Lívia
Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület
www.olbebaba.hu
info@olbebaba.hu

További elérhetőségeink:

Sajtókapcsolat:
Kiss Henriett
sajto@olbebaba.hu

III. Nemzetközi Babahordozó Hét
2010. október 3-9.
Kesztyűgyár Közösségi Ház (1084 Budapest, Mátyás tér 15.)

A Nemzetközi Babahordozó Hét honlapja: www.babahordozohet.hu
A Babywearing International honlapja: www.babywearinginternational.org

Támogatók

A Hét szervezésében közreműködött:

A Hét főtámogatói:


Bemutatkozik a Jó a babának



Bemutatkozik a Babamosoly

A Hét támogatói:

A Hét médiatámogatói:

BABAFALVA.HU
BLIKK NŐK

EST.HU

Valamint: BaMaPa, Gondola, Hősnők.hu, Kanga Egyesület, Kismamatitkok.hu, Koraszülött.com, Mamazin.hu, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Női teázó, Nőkért.hu

Köszönjük!

Tombola

A tombola szabályai:
Mikor és hol lesz a tombolasorsolás? A tombolasorsolás 2010. október 9-én 16.00-kor lesz a Kesztyűgyár Közösségi Ház földszintjén.
Ki vehet részt a tombolasorsoláson? A tombolasorsoláson minden 18. életévét betöltött személy részt vehet, kivéve a rendezvény szervezői és azok hozzátartozói.
Mikor, hol és mennyi tombolaszelvényhez jutni? A tombolaszelvények a rendezvény nyitva tartása alatt (lásd: Kesztyűgyári programok) a készlet erejéig, de legkésőbb 2010. október 9-én 15.30-ig szerezhetőek be a Kesztyűgyár Közösségi Házban az információs pultnál. Egy személy korlátlan mennyiségű szelvényt vehet.

A sorsolás menete:
Hogyan zajlik a sorsolás? Minden nyereményhez sorsolunk egy szelvényt, hangosan felolvassuk a nyerőszámot, és a nyereménnyel együtt félretesszük egy asztalra, ott lehet átvenni a sorsolásban segítő szervezőtől. Nyereményt az jogosult átvenni, aki ott és akkor bemutatja a kihúzott szelvény nála levő felét. A kisorsolt számokat a tervek szerint kivetítjük.
Mi történik a gazdátlan nyereményekkel? Miután az utolsó nyereményhez is kihúztuk a nyerőszámot, még 1 percet várunk. Az 1 perc leteltével minden megmaradt nyereményhez új számot sorsolunk. Ez a sorsolás már egyesével történik: minden sorsolás után 5-ig számolunk, ha addig senki nem jelentkezik az ajándékért, új nyerőszámot sorsolunk, és ez így ismétlődik mindaddig, míg gazdára nem talál a nyeremény. Értelemszerűen az új szám sorsolásával a korábban sorsolt szám(ok) elévül(nek): tehát ha valaki az új szám kisorsolása után jelentkezik a korábban kisorsolt számmal, azt már nem tudjuk figyelembe venni. A nyertes az utolsóként húzott szám tulajdonosa.

Felajánlók és felajánlások:

Fődíj – Családbarát Pihenés: 2 éjszaka önellátással egy család számára (max. 10 fő + baba) a terényi Palóc Vendégházban

Különdíj: 1 db Babbinka csatos hordozót a helyszínen megtalálható kérdőív kitöltői között sorsolunk ki a Babbinka cég jóvoltából!

Babamosoly webáruház:
1 csomag horgolt ujjbáb állat
1 db Pop-in mosható pelenka
1 db fogzáskönnyítő borostyánlánc
1 db bambusz baba evőeszközkészlet

BabaStílus webáruház:
5 db mosódió mintacsomag

Bamberoo oc:
1 db Solarveil hordozó

Bamboola Kft.:
2 db pelenkázó alátét

Belin Bolt:
1 db gyermek hátizsák

Bognár Koppány:
2 db üvegmedál
2 db üveggyűrű

Bohém Mama:
4 db babaerszény

Bora Bolt:
1 db mei tai + hozzáillő övtáska
2 db babaerszény
2 db 50 %-os kupon bármely Bora termékre

Brezina Kinga:
1 db mamilánc
1 db Felizzy babaerszény

Celesztina:
1 db hordozós kifestő

DraDri Hordozós Ékszerek:
1 db fülbevaló és medál Bora mei taihoz
1 db Mamami színű nyaklánc
1 db Mamami színű fülbevaló
1 db Léna golyós fülbevaló
1 db pici Katja fülbevaló

Emmy:
1 db hordozós táska

Greenbaby webáruház:
2 db Galador természetes szappan
2 db Lorelai természetes szappan

Gremese Babahordozó:
1 db babavédő takaró
1 db mei tai szett
1 db hordozótakaró
1 db neszesszer

Hajtka:
1 db mei tai

Hordozó.hu:
1 db Jane Goodall: Az ember árnyékában c. antikvár könyv
1 db Hoppediz lufis labda
1 db 2400 Ft-os Didymos kendő vásárlási utalvány

MadeByYou:
1 db 3000 Ft-os utalvány

Magyarinda:
1 db tarisznya

Mamami Bolt, A kötődő nevelés boltja:
2 db baba borostyánlánc
1 db babylegs
1 db dr. Büki Andrea: Ölelj át c. könyv dedikálva
1 db Ukulele verseskönyv
1 db A katicabogár elveszett pöttyei c. könyv
6 db FÉBÉ (magyar kézimunka) faállatka

Manyasz Tímea:
1 db kötött gyapjúsapka és mamusz

Minivilág, Bencze Mariann szerkesztő:
1 db gyermekkönyv

Mumoo’s – egyedi magyar bébiruha:
3 db vásárlási utalvány egyedi mintás babaruhákra

Nandu hordozókendő:
1 db LL méretű Nandu hordozókendő (LL méretű)

Naturebaby.hu:
2 db MamaBless gyapjúkülső

Natúrliget, Bartha Ágnes:
1 db Olivia fahéj-mák szappan
1 db Olivia holt-tengeri iszap szappan
1 db Olivia olíva sampon
1 db Olivia levendula fürdőrúd

Pár-beszéd születés körüli tanácsadó szolgálat:
4 alkalom baba-mama hastánc

Pynky:
1 db horgolt babatakaró (A Közös Készítésű)

Ronimami:
5 db horgolt kislabda babáknak

Scootababy webáruház:
2 db 4000 Ft-os vásárlási utalvány
1 db I’m toy kreatív fa babajáték
1 db I’m toy kreatív fa gyermekjáték

Tyúkanyó.hu:
1 db székmagasító párna

Woukie Bt. pamut méteráru, gyapjú- és textiltermékek:
1 db Didymos Katja mintázatú, kötött sapka
1 db Fellhof irhacsizmácska (L méretű)

Köszönjük!

Egyéb információk

Élő logófotó – Licitálás!
Így hordozunk mi 2010
Gyermekrajz pályázat
Önkéntesek kerestetnek
Terjeszd Te is!
____________________________________________________________________________________________

BUDAPESTI KERÜLETEK RENDEZVÉNYEI

III. kerület

2010. október 7-8.

Ingyenes hordozós tanácsadás Bádonyi Katalin baba- és gyermekhordozási tanácsadóval az alábbi időpontokban és helyszíneken:

2010. október 7. 13.30-16.30
Budapest III. ker., Vörösvári út 88. (védőnői tanácsadó)

2010. október 8. 9.00-12.00
Budapest III. ker., Csobánka tér 6. (védőnői tanácsadó)

XIII. kerület

2010. október 7-8.
Angyalföldi Gyermekház (1138 Budapest, Dagály utca 15/a, I. emelet)

2010. október 7.
10.00: Dalolka – Kárász Eszter
11.00: Hordozás a pszichológus szemével – Fehér Andrea pszichológus
15.00: Beszélgetés a hordozásról – Ónodi Ágnes baba- és gyermekhordozási tanácsadó, tanfolyamvezető, oktató
17.00: Kenguru módszer – Dr. Schill Beáta neonatológus

2010. október 8.
13.00: Táncház
14.00: Beszélgetés mindenről, ami szoptatás – Schneiderné Diószegi Eszter, IBCLC laktációs szaktanácsadó
16.00: Hordozós divatbemutató
16.30: Miben hordozzunk? – Chikánné Fényes Viktória (Celesztina) interaktív előadása

Kiállítás: kabátok, poncsók és egyéb hordozást segítő ruhadarabok bemutatása, melyeket a látogatók fel is próbálhatnak.

A rendezvény ideje alatt folyamatos hordozási és szoptatási tanácsadás lesz, illetve az érdeklődők dúlával is beszélgethetnek.

Szervezők:
XIII. kerületi babahordozó klub

Támogatók:
Tücsöktanya Családi Játszóház és Kisdedóvó
Hanami Teaház

XVII. kerület

Rákosmenti Hordozós Napok
2010. október 15-16.
Vigyázó Sándor Művelődési Ház (1173 Budapest, Pesti út 113.)

2010. október 15.
10.00-10.20: Katona Csabáné megnyitja a rendezvényt, bemutatkozik a Rákosmenti Hordozós Klub és az Ölbebaba Egyesület
10.20–11.00: Mátyásné dr. Földi Zsuzsanna baba-és gyermekhordozási tanácsadó, oktató (hordozo.hu): Babahordozás – Miért hordozzunk? – bevezető előadás
11.00-12.00: Kertvárosi Nordic Sport és Életmód Egyesület – Hordozós nordic walking
12.00-13.00: Katona Csabáné védőnő: A csodálatos anyatej
13.00-14.00: Györffy Lili (Savitri): Az ázsiai típusú babahordozók (mei tai, podegi, onbuhimo)
14.00-15.00: Szányelné Makai Emma (baba-mama torna és jóga oktató) – Várandósság, szoptatás és testmozgás. Szabad beszélgetés, ahol megvitatjuk kérdésiteket, kételyeiteket a témával kapcsolatban.
15.00-16.00: Kriston Krisztina – Hordozókendők és a Didymos kendők
16.00-17.00: Gyermekeknek hordozós, játékos vetélkedő apró nyereményekkel

2010. október 16.
10.00-11.00: Kalmár Alexandra – Az együttalvás jelentősége – éjszakai gondoskodás
11.00-12.00: Dévai Zsófia textiltervező iparművész: Babycab – babahordozó ruházati kollekció születése
12.00-13.00: Bényi Katalin: A csatos babahordozókról (SSC) és a Babbinkáról
13.00-14.00: Kovács Péter: Régi-új érték – a mosható pelenkáról
14.00-15.00: Moshatópelenkázós verseny
15.00-16.00: Tóth Brigitta: EC, avagy pelus nélkül a baba a születéstől
16.00-17.00: A programok zárása. Zenél a Nojata zenekar (Orsolya János, Székely Réka és Zöld Zsolt). Tombola sorsolás, tombolanyeremények átadása.

Mindkét nap vásár!

XXI. kerület

2010. október 4.
Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház (1212 Budapest, Rákóczi tér 34.)

10.30-14.30:

Éneklős, mondókázós játékok a Zöldalmával – Zöldalma Egyesület

Néhány szó a III. Nemzetközi Babahordozó Hétről és az Ölbebaba Egyesületről – Fehérvári Szilvia

Hordozás 9 hónapig a pocakban és a folytatás pocakon kívül – kerekasztal beszélgetés Csörgő Andi perinatális szaktanácsadóval és Mády Anna gyógypedagógussal

Táncház mindenkinek – Mády Anna vezetésével

A legismertebb hordozók és a legnépszerűbb hordozási módok – kötetlen beszélgetés hordozási tanácsadókkal és hordozó édesanyákkal, Csörgő Andi vezetésével (Lehetőség hordozó eszközök kipróbálására!)

Tombolasorsolás
Felajánló: Bamberoo oc, Bora Bolt
Felajánlások: 2 db 5000 Ft-os kupon bármely Bamberoo oc hordozóra, 1 db 50%-os kupon bármely Bora termékre, 1db 20%-os kupon bármely Bora termékre, 1 db Bora babajáték

A program egész időtartama alatt a ferencvárosi Biztos Kezdet Gyerekház két munkatársa igyekszik szórakoztatni a kicsiket, hogy az édesanyák felhőtlenül élvezhessék a beszélgetéseket.

A programokra a belépés díjtalan!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Támogatók:
Bora Bolt
Csepeli Művelődési Központ
Perinatális Közhasznú Egyesület
Zöldalma Egyesület

Letölthető anyagok:
Plakát (A/4, színes)
Szórólap (2xA/5, színes)
____________________________________________________________________________________________

VIDÉKI TELEPÜLÉSEK RENDEZVÉNYEI

Baja

2010. október 6.

A hordozásról – Mády Anna tanfolyamvezető
Koraszülöttek korai fejlesztése, ebben hogyan segít a hordozás – dr. Nyikosné Gondos Mónika IBCLC laktációs szaktanácsadó és perinatális szaktanácsadó

Szoptatási tanácsadás!
Az előadások után hordozás bemutatása és gyakorlási lehetőség!

Bugyi

2010. október 7.
Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár (Kossuth Lajos u. 28.)

9.30: Találkozó a Beleznay Kastély előtti parkban
10.00: Hordozós séta a Bessenyei Művelődési Házig
10.20: Köszöntő a Babahordozó Hét alkalmából
10.30: Az igény szerinti szoptatásról és a szoptatott kisbabákkal való otthoni kimozdulásról – Kovalik Éva babahordozási és LLL szoptatási tanácsadó
11.00: Hordozás hidegben és ami „mögötte van” – Szomjas Krisztina hordozókendőtanfolyam-vezető
11.30: A mosható pelenkáról – Surman Veronika édesanya

Az előadások ideje alatt egyéni szoptatási tanácsadás, próbahordozás és babahordozási tanácsadás vehető igénybe.
Ezen felül fotókiállítás, hordozóeszköz kiállítás, gyereksarok és kvízjáték várja az érdeklődőket.
A programokra a belépés díjtalan!

Letölthető anyagok:
Fekete-fehér plakát

További részletek:
Szomjas Krisztina: boribono “kukac” gmail “pont” com
Kovalik Éva: babazunk “kukac” babazunk “pont” hu
www.babazunk.hu

Debrecen

ÖkoBaba Klubnap a III. Nemzetközi Babahordozóhét alkalmából
2010. szeptember 25. 10.00-14.00
Júlia mozgás- és táncstúdió (Debrecen, Domb u. 1.)

11.00-12.00: Miért jó a babákat hordozni? – Előnyök a kutatások tükrében – beszélgetés hordozó szülőkkel
12.00-13.00: Babahordozási tanácsadás – szakértő: Madarász Tünde baba- és gyermekhordozási tanácsadó

Szervezők:
ÖkoBaba Klub

Debrecen

I. Debreceni Babahordozós Napok
2010. november 5., 9-10., 19-20.

2010. november 5.

9.00-10.00: Gyülekező a Babamosoly boltban – Parkold le a babakocsidat!
10.00-10.30: Hordozós séta a MODEM-ig
10.30: Hordozós tárlatnézés – Panamarenko A gravitáció legyűrése című kiállításának közös megtekintése (Nagyobb gyermeked is hozd el, élvezni fogják!) Kedvezményes belépés!
15.30: Megnyitó; Hagyjon egy jelet a babád! Molinó felhelyezése a Babamosoly bolt falára, ahova a babák és mamák kézjegyeiket hagyhatják, utána vigalom (Csapó u. 61)
16.00: Együtt vagy külön aludjuk a babával? – egy szoba, egy ágy… két szoba, két ágy és egyéb verziók – Pintérné dr. Jurás Enikő, a dokimami.hu szerzőjének előadása

2010. november 9.

10.00: Ingyenes baba-mama jóga – Prímatorna (Domb u. 1.)

2010. november 10.

10.00-11.00: A babahordozás a pszichológus szemével – Fedák Sarolta pszichológus – A jó kommunikáció megalapozása már egész pici korban, hogyan hangolódjunk rá a babára.
11.00-12.00: Gyermekágyi masszázs – Gardó Beáta előadása
Előtte bemelegítésképpen talpmasszázs babáknak hordozóban.
12.00 – 13.00 és 16.00 – 17.00: Hordozási tanácsadás – Madarász Tünde képesített hordozási tanácsadóval
17.30-18.30: Szoptatásról mindent – hogyan készüljünk a szoptatásra – előadás és tanácsadás dr. Fehér Boglárka, a helyi anyatejes klub létrehozója vezetésével

2010. november 19.

10.00-11.00: Hordozós film vetítése beszélgetéssel és teával
11.00-13.00 és 15.00-17.00: Babahordozási tanácsadás – Haypál Orsolya, a budaörsi hordozós klub alapítója segítségével
17.30-18.15: Mivel, hogyan hordozzunk? Bevezetés a hordozás világába – Haypál Orsolya előadása
18.30 -19.00: Bevezetés a mosható pelenkák világába – Tatár Marianna, babamosoly.hu

2010. november 20.

10.00-14.00: Fotózkodj hordozóban! – Babakocsiparkolás, hordozócsere
10.30-11.30: Babahordozás az ortopéd orvos szemével – előadás Dr. Szeverényi Csenge – Turmalin
15.00-16.00: Vigyünk haza egy manót!- készíts velünk együtt egy manót a gyermekednek! – előzetes bejelentkezés alapján (min. 5 fő, 2500ft a babatartozékok ára)
16.00: Záróbuli, tombola a Babamosoly.hu ajándékaival

Helyszín:
Babamosoly bababolt (Csapó u. 61.)
Turmalin Ház (Csapó u. 19. I. em.)

Telefonos információ:
06-30-4747-033

További részletek:
Debreceni Babahordozós Napok

Dunaújváros

Hordozós séta
2010. október 5. 16:00
Gyülekező: Városháza tér

Eger

2010. szeptember 15.

11.00: Fotókiállítás Testközelben felnőni címmel (EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház)

2010. szeptember 16.

10.00: Pillanatképek a hordozásról (Agria Park)

2010. szeptember 17.

10.00-12.00: Próbahordozás – Hagyd nálunk a babakocsit, próbáld ki milyen kendőben, Mei Taiban vagy erszényben hordozott gyerekkel vásárolni! (Agria Park)
14.00 – 16.00: Hordozós városnézés (Dobó tér)

2010. szeptember 18.

16.00: Jöttem, láttam, szültem! – Győztem? (Lunárium)
Beszélgetőkör várandósoknak és gyermeket tervezőknek szülésben már tapasztalt édesanyák részvételével

2010. szeptember 20.

14.30: Demeter Orsolya: Thai Baba és Női Masszázs előadás és bemutató.
Az előadás után ingyenes masszázs és tanácsadás! (EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház)
16.30: Kada Éva: Mosható pelenka – Miért jó a babának, a környezetnek és a pénztárcánknak (EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház)

2010. szeptember 22.

10.00-tól folyamatosan Hordozóeszköz bemutató Kada Éva hordozókendő tanfolyamvezető segítségével (Északi lakótelep, a Match áruház mögötti zöld terület)
11.00: dr. Héjja-Nagy Katalin: Piknik és Beszélgetés a kendőn: Hordozásgyógyír a korai nehézségekre (Északi lakótelep, a Match áruház mögötti zöld terület)
15.30: dr. Csáti Szilvia: Kötődés… Előadás és beszélgetés. (EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház)
16.00: Kada Éva hordozókendő tanfolyamvezető: Hordozásra születik. (EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház)

2010. szeptember 23.

09.00: Beli Buba Kötődő és Környezettudatos Szülők Klubja az előadásokon kitöltött tesztek értékelése, és ajándéksorsolás (EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház)

Érd

2010. október 8.

Kendőzzük be a várost! – Találkozzunk a központban!
15.00: Hordozókendő-lánc a Budai úton
15:30: A programot megnyitja Bognár Krisztina védőnő
16.00: Hordozóeszköz bemutató és próbahordozás a Földrajzi Múzeumban

Támogatók:
Magyar Földrajzi Múzeum, Érd
Lilla Bababolt, Érd
Beli Buba Babahordozó Iskola
La Leche Liga érdi csoportja
Érd Önkormányzata

További részletek:
hordozohet.anyasag.info

Gyöngyös

Győr

Előadások:

2010. szeptember 24.

10.00: A hordozás gyakorlata , elöl- és csípőnhordozás – Szabó Veronika baba- és gyermekhordozási tanácsadó és hordozókendőtanfolyam-vezető előadása és bemutatója
15.00: Homeopátia a családban – Glázer Mária homeopata gyermekorvos előadása
17.00: Kötődő nevelés, a hordozás pszichológiája – beszélgetés Benczéné Timár Irén pszichológussal és Kajdi Zsuzsanna hordozási tanácsadóval a biztonságos kötődés rövid és hosszú távú előnyeiről

2010. szeptember 25.

10.00: Mei tai és egyéb hordozófajták, avagy van élet a kendőn túl is – Haypál Orsolya, a Mamami Bolt társtulajdonosa bemutatója a kötözős kengurukról, egyéb ázsiai típusú és csatos hordozókról
15.00: A hordozás gyakorlata , háti- és csípőhordozás – Szabó Veronika baba-és gyermekhordozási tanácsadó és hordozókendőtanfolyam-vezető előadása és bemutatója
17.00: A hordozás “fizikája” – Peti Orsolya gyógytornász, védőnő beszél a hordozás ortopédiai hatásairól, a helyes hordozás alapjairól a hordozott baba és a hordozó személy szemszögéből is

2010. szeptember 26.

10.00: Bevezetés a textilpelenkázás világába – Haypál Orsolya avat be bennünket a mosható pelenkázás rejtelmeibe; hogyan és mibe burkoljuk a formás babapopsit?
15.00: Szülés dúlával – Németh Brigitta dúla mesél a dúla szerepéről, kompetenciáiról, gyakorlati eszközeiről és kapcsolatáról a családdal szülés közben és szülés után
17.00: Egy óra a szoptatásért – beszélgetés Pető Éva bábával az igény szerinti szoptatásról, tévhitekről, szoptatási problémákról és azok megoldásairól

Egyéb programok:

Babamasszázs
Kézművesség kicsiknek és nagyoknak
Filmvetítések
Hordozási és szoptatási tanácsadás
Hordozni jó! – fotókiállítás a hordozás mindennapjaiból
Bújj hozzám! – plakátkiállítás a hordozófajtákról Szentendrei Antal fotóművész munkáiból
A hordozó öltöztet! – kiállítás a hordozás egyéb kellékeiről, hordozóruházatról és kiegészítőkről
Játszósarok
Szoptató- és pelenkázóhelyiség
Büfé
Klubos hordozók kipróbálása
Klubkönyvtár

További részletek:
www.gyorihordozok.eoldal.hu/cikkek/nbh-gyor-2010

Kaposvár

Kaposvári Babahordozó Napok
2010. szeptember 17-18.
Megyei és Városi Könyvtár (7400 Kaposvár, Csokonai u. 4.)

Mottó: Édes, mint a méz!
Együtt, szabadon, biztonságban…

2010. szeptember 17.
9.00-10.00: Bérczes Virág dúla: A nőiség megélése és a szülés
10.00-11.00: Hagyánek Adrienn szülésznő, Kaposi Mór Oktatókórház: Előadás
11.00-12.00: Maninger Katalin IBCLC szoptatási tanácsadó: A szülés hatása az újszülöttre

2010. szeptember 18.
9.00-10.00: Beszélgetés Patakné Csordás Gyöngyvérrel, a Szoptass ügyesen c. könyv írójával
10.00-11.00: Várnainé Dzsupin Krisztina dúla: Várandósnak lenni – egy várandós nő helye a társadalomban, elvárások, lehetőségek, megélések
11.00-12.00: Mátyásné dr. Földi Zsuzsa a hordozo.hu tanácsadója: Babahordozás a mindennapokban
18.00: Tombolasorsolás a Fő utcán!

Mindkét nap babahordozó eszközök kipróbálására nyílik lehetőség a Fő utcán 15.00-tól.
Próbáld ki hordozóinkat! Hagyd nálunk a babakocsit, és járjátok be hordozóink segítségével szabadon a Mézfesztivált!
Szaksegítségünk: Mátyásné dr. Földi Zsuzsa baba- és gyermekhordozási tanácsadó.
Keresd sátrunkat a Mézfesztiválon!

Szervezők:
Kaposvári Babahordozó és Szoptatást támogató baba-mama klub

Miskolc

„Parkolj és hordozz!” – babahordozók testközelben
2010. szeptember 18.
Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban

16.00-19.00:
A Nemzetközi Babahordozó Héthez csatlakozva a Holdam Egyesület is színes programokkal várja az érdeklődőket. A “Kultúrházak éjjel-nappal” országos közművelődési akció és az “Európai Mobilitási Hét” rendezvényeihez kapcsolódva egyesületünk Parkolj és hordozz! címmel a babahordozást szeretné népszerűsíteni. A különböző hordozóeszközök kipróbálásán túl a látogatók segítséget kaphatnak a hordozóválasztáshoz és -vásárláshoz, és életvitelszerűen hordozó családokkal találkozhatnak. Ha van olyan hordozóeszközöd, amit már nem használsz, kérlek, hozd magaddal, hátha el tudod cserélni egy másikra, vagy felajánlhatod az egyesületnek is!

További programok a “Kultúrházak éjjel-nappal” keretein belül Diósgyőrben:
www.kulturhazak.hu

És Miskolc még egyszer ünnepel!

2010. október 10.
Holdam-ünnep a Nemzetközi Babahordozó Hét és az Anyaközpontok Világnapja keretében
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár

10.00-12.00:
„Parkolj és hordozz!” – tudnivalók a babahordozó eszközök mindennapi használatáról, próba-lehetőséggel
A Tudatos mama tippje: a mosható pelenka és a természetes intim betét
Hancúrozó játéktér babáknak
Mire jó a coaching? – egyéni ízelítő vállalkozó kedvű kismamáknak
Várandósságra, gyermeknevelésre felkészítő könyvek a Holdam ajánlásával
11.00: Filcmesék Kulcsár Katával

További részletek:
www.holdam.hu

Nagykovácsi

2010. október 4.
Öregiskola

15.00-16.30: Előadások és beszélgetések
Berta Gabriella aneszteziológus szakorvos, laktációs szaktanácsadó: A nagyobb gyerekek szoptatásáról és a hozzátáplálásról
Kuchta Ildi, FiDiNi: A modern kor mosható pelenkái
Szabó Mira hordozási tanácsadó: Hordozni öröm!
16.30-18.30: Hordozási tanácsadás, lehetőség hordozóeszközök kipróbálására
A program ideje alatt fotókiállítás lesz.

Belépő nincs.

Támogatók:
NIMEDIA Fotó és informatika
Nagykovácsi Biobolt
Ildikó Virág és Ajándék
Papageno cukrászda

Százhalombatta

2010. október 9-10.
Dunafüredi Közösségi Ház, Százhalombatta Esthajnal utca 23.

2010. október 9.
9.00-13.00: Parkolj és hordozz! – Vásárolj babakocsi nélkül! – a Tescoban
Délutántól folyamatosan : aszfaltrajzverseny, teszt
14.00: Fotókiállítás és a program megnyitója – Schmidt Mónika, Szülők Fóruma Egyesület
15.00: Hordozott = Elkényeztetett gyerek? – kerekasztal beszélgetés Földiné Szabó Csilla óvónővel, Marton-Horváth Krisztina 4 gyermekes, ikres édesanya, Csókásiné Hermann Anna vezető védőnő, Dr. Kun Judit Gabriella orvos, laktációs szaktanácsadó (IBCLC), LLL vezető, Nagyné Antal Réka, Beli Buba Babahordozó Iskola, tanfolyamvezető – moderátor: Csörgőné Polgár Andrea pedagógus, perinatális szaktanácsadó, hordozókendő tanfolyamvezető
16.00: szoptatási és hordozási tanácsadás, próbahordozás

2010. október 10.
Egész nap folyamatosan: aszfaltrajzverseny, teszt
10.00: Hordozóeszköz bemutató
11.00: Hordozás – új vagy régi? – Turi Nagy Éva, a Beli Buba Babahordozó Iskola vezetőjének vetítéssel egybekötött előadása
12.30: szoptatási és hordozási tanácsadás, próbahordozás
14.00: Ringató foglalkozás Venczel Mónikával
15.00: Kötődés és testközelség – Csóka Szilvia zoológus előadása
Programzáró: aszfaltrajzverseny, teszt eredményhirdetés
17.00: Magyarbődi karikázó, tánctanítás Zsille Dórával

A programok ingyenesen látogathatók!

Támogatók:
Dunafüredi Közösségi Ház, Százhalombatta
Beli Buba Babahordozó Iskola
Százhalombatta Önkormányzata

További részletek:
hordozohet.anyasag.info/

Székesfehérvár

2010. október 6-9.
Öreghegyi Közösségi Ház (Fiskális út 93.)

2010. október 6.
17.00: Megnyitó Kati néni szobránál, hordozós séta, próbahordozás a belvárosban

2010. október 7.
10.00: Köszöntő – Szalai Rita
10.15: Felvegyem, vagy ne vegyem?! – testközelség az első években – Csörgő Andi perinatális szaktanácsadó
11.00: Hordozás: kételyek és tények – Szabó Mira Emma babahordozási tanácsadó, óvónő
12.00: Mindennapi mérgeink – Antal Vali bionom hatóanyag elemző és bionom életmód tanácsadó
13.00: Jóga a babával – Szender Niki, Brightlight jógaoktató
14.00: Az érintés ereje – babamasszázs – Szalai Rita babamasszázs oktató, hordozási tanácsadó

2010. október 8.
10.00: Az anyatej jótékony hatásai – Makai Kinga védőnő, IBCLC laktációs tanácsadó
11.30: Immunrendszerünk kettős élete – Antal Vali bionom hatóanyag elemző és bionom életmód tanácsadó
13.00: A modern kor mosható pelenkái – Kuchta Ildi, a FiDiNi mosható pelenkák megálmodója
13.30: Miért nem jó a babának, ha kifelé hordozzák? – Szalai Rita babamasszázs oktató, hordozási tanácsadó
14.00: Anya-magzat kapcsolat – Nagy-Kalmár Szilvia pszichológus
Délután: Miss Tee teakóstoló

2010. október 9.
10.00: Homeopátia gyermekeink egészségéért – Dr. Fellegi Veronika fül-orr-gégész szakorvos,
homeopátiás tanácsadó
11.00: Gáti regenerálódás szülés után Kriston Intim tornával – Mózer Edit Kriston intimtorna tréner
12.00: Baba az asztalnál – Hozzátáplálás a pszichológus szemével – Végh Ági pszichológus,
perinatális szaktanácsadó
13.00: Testközelség éjjel-nappal, az érintés hosszú távú hatásai – Csóka Szilvia viselkedéskutató, zoológus
14.00: Milyen a jó babahordozó eszköz? Avagy hogyan válassz hordozót? – Szabó Mira Emma babahordozási tanácsadó, óvónő
14.30: Tombolasorsolás

Daloda Nagy-Kalmár Szilviával (11.00), délután Miss Tee teakóstoló, ingyenes nyak- és vállmasszázs
Egyéb programok a rendezvény ideje alatt folyamatosan:
Hordozási tanácsadás, próbahordozás, mosható pelenka tanácsadás, játszóház és fotókiállítás

A rendezvényre a belépés ingyenes!

Támogatók:
Öreghegyi Közösségi Ház
A Szabadművelődés Háza
Beli Buba Babahordozó Iskola
Hordozó.hu
Székesfehérvári Babahordozó Klub

Szekszárd

2010. október 5. 9.00-17.00
Esélyek Háza

A hordozásról – Mády Anna tanfolyamvezető
Testközelség az első életévekben – Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadó
A mozgás és beszéd fejlődésről-korai fejlesztésről – Csiga-Biga Alapítvány

Szoptatási tanácsadás dr. Nyikosné Gondos Mónika IBCLC laktációs szaktanácsadóval!
Délelőtt és egész délután hordozás bemutatás, kötés gyakorlás!

Tata

Tatai Babahordozó Napok
2010. szeptember 14-17.

2010. szeptember 14.
9.00-11.00: Parkolj és hordozz! – Hagyd nálunk a babád kocsiját, és próbáljatok ki egy hordozóeszközt! (Tatabány, Fő tér)

2010. szeptember 15.
9.00-11.00: Parkolj és hordozz! – Hagyd nálunk a babád kocsiját, és próbáljatok ki egy hordozóeszközt! (Tata, Országgyűlés tér, Harangláb)
16.00-17.15: Hordozós séta a városban – Csatlakozz hozzánk! Útvonal: Országgyűlés tér – Ady Endre út – Tópart – Platán Étterem – Buszvégállomás – Május 1. út – La Casa Étterem
17.30: Hordozós Divatbemutató (Tata, La Casa Étterem udvara)

2010. szeptember 16.
Tata, Helyőrségi Klub
16.00: Az érintés biológiája – Csóka Szilvia zoológus, viselkedéskutató
17.15: Mosható pelenkázás a 21. században – Haypál Orsolya, a Mamami Bolt tanácsadója
Az előadások előtt és alatt hordozási tanácsadás vehető igénybe!

2010. szeptember 17.
Tata, Helyőrségi Klub
16.00: A hordozásról orvosi szemmel – dr.Tóth Tamás ortopéd szakorvos
17.15: Hordozásra születik – Pintyiné Emmer Éva baba- és gyermekhordozási tanácsadó
Hordozóeszköz kiállítás – amelyen megtekinthető és kipróbálható lesz sokféle hordozóeszköz
Fotókiállítás – „A hordozás szépségei” címmel

Letölthető anyagok:
Színes plakát

Szervezők:
Háztűz-őrző Nők és Anyák Egyesülete
Tatai Babahordozó Klub

Vecsés

Vecsési Babahordozó Nap
2010. október 7. 10.00-13.00
Gyermekkönyvtár (Vecsés, Károly u. 12/c)

A beszélgetések témái:
Hordozás A-tól Z-ig – Mátyásné dr. Földi Zsuzsanna baba-és gyermekhordozási tanácsadó
Kérdések és válaszok az igény szerinti szoptatásról – Werner Katalin IBCLC szoptatási szaktanácsadó, dúla

Kipróbálnád a hordozást? Segítünk!
Kérdéseid vannak a szoptatással kapcsolatban? Tedd fel bátran!

Amivel gondoskodunk kényelmetekről: büféasztal, játszósarok, pelenkázási, szoptatási és etetési lehetőség.
A terembe babakocsit nem tudtok behozni, elhelyezésükre a könyvtár udvarán lesz lehetőség.

További információk:
Toma Gáborné Ildikó
ildi.toma “kukac” gmail “pont” com
____________________________________________________________________________________________

HATÁRON TÚLI TELEPÜLÉSEK RENDEZVÉNYEI

Csíkszereda

2010. október 1-2.
Kulturális Központ, alagsori termek

2010. október 1.
11.00: Hordozós séta és szórólap-osztogatás
16.00: Megnyitó – Pálffy Zsuzsanna: A hordozás lelki oldala, fotókiállítás
17.00: András Margit főnövér előadása a szoptatás fontosságáról
18.00: Hordozók bemutatása és próbálgatás

2010. október 2.
11.00: Kézműves foglalkozás Tőzsér Kingával
16.00: Beszélgetés a helyes hordozásról dr. Gaál László ortopéd orvossal
17.00: dr. Ábrahám Beáta: Előadás a hozzátáplálásról
18.00: Albert Csilla: Előadása a mosható pelenkákról
Utána hordozók próbálgatása

Marosvásárhely

2010. október 1-2.

2010. október 1.
Stefánia Óvoda (udvar, rossz idő esetén a Méhecskék terme):
17.00: Hordozóbazár – ismerkedés a hordozott babák világával, kötetlen beszélgetés, hordozós tanácsadás

2010. október 2.
Stefánia Óvoda (udvar, rossz idő esetén a Méhecskék terme):
9.30: Megnyitó, hordozós fotókiállítás
10.00: Hordozásra születik – Mátyásné dr. Földi Zsuzsanna baba- és gyermekhordozási tanácsadó előadása – Közben játszósarok a kicsiknek Kelemen Katalin szociálpedagógus felügyeletében
11.00: Kérdezzük meg az ortopédust! – dr. Gergely István ortopéd szakorvos válaszol kérdéseinkre
11.30: Interaktív beszélgetés a babahordozásról – meghívottjaink dr. Simon Márta neonatológus orvos és Suba Mónika pszichológus
12.30: Tombolahúzás értékes nyereményekkel
Yorick Stúdió (Vár, Mészárosok Bástyája):
17.30: Hordozós séta – Próbálj ki egy hordozót! (Rossz idő esetén a séta elmarad.)

Mindkét nap:
fotókiállítás, hordozóeszköz-bemutató kipróbálási lehetőséggel, hordozási tanácsadás, tombola- és hordozós vásár

A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

További részletek:
www.erdelyihordozo.blogspot.com

Nagyvárad

2010. szeptember 20. 10.00
Indulás a Petőfi park játszóteréről – hordozós séta, szórólapozás, toborzás

2010. szeptember 21. 17.00
Posticum (Teiului utca 16) Aula Magna

Kenguru rejtelmek – Bruncsák Anna, a La Leche Liga nagyváradi képviselője
Hordozásra teremtve – dr. Lavinia Marcu neonatológus szakorvos
A kontinuum-elv és a kötődő nevelés könyvbemutató és beszélgetés László Gárdonyi Adriennel Jean Liedloff “Az elveszett boldogság nyomában” c. könyvéről

Hordozó divatbemutató – Gödri Réka gyakorlati útmutatása és a Nagyváradi La Leche Liga hordozó anyukái (és apukái) közreműködésével
Hordozós tanácsadás és vásár
Szoptatási tanácsadás

A kétnyelvű program megvalósítói:
Camerzan Orsolya és Tempfli Judit

Szatmárnémeti

Szatmári Babahordozó Napok II.
2010. szeptember 23-24.
Wolfenbüttel u. 36.

2010. szeptember 23.

10.30: Babahordozó séta a központban, szórólapok osztogatása. Találkozó a Kossuth kert főbejáratánál. A séta az új központig tart, ahol babahordozó eszközök kipróbálására is lehetőség lesz.
15.30: Kézműves foglalkozás – Aranykapu Kulturális Egyesület
16.30: Babahordozós (divat)bemutató
17.30: Hétköznapi mérgeink – tisztítószerek és kozmetikumok, és természetes alternatívák – Gödri Réka, Szatmárnémeti
18.30: Babahordozók próbálgatása, bazár

2010. szeptember 24.

16.00: Megnyitás
16.15: Babahordozás a pszichológus és neonatológus szemével – Salajan Kinczel Brigitta pszichológus, Luczky Zita neonatológus
17.30: Előadás az igény szerinti szoptatásról – Kovács Katalin szoptatási tanácsadó, Nagyvárad
18.30: Tombolahúzás, utána kötetlen beszélgetés, babahordozók próbálgatása, bazár

A rendezvény programjaira a belépés ingyenes.
A résztvevőket értékes tombolanyereményekkel várjuk. Tombolajegyek a helyszínen kaphatók.

Támogatók:
Bora Bolt
Boribon játékbolt
Erdélyi Virtuális Antikvárium és Könyvesbolt
Greenbaby
Kreativfun
Organik Bio Shop
Sideris Organic Shop
Titiri fajáték
____________________________________________________________________________________________

KÉPES ÉS SZÖVEGES BESZÁMOLÓK

Mindenhonnan

Cikkek, blogbejegyzések:

Szatmárnémeti
Vecsés

Fotók:

Budapest – kendőalagút
Budapest, Kesztyűgyár
Székesfehérvár – flashmob
Székesfehérvár – 1. nap
Székesfehérvár – 2. nap
Székesfehérvár – 3. nap

Videók, kisfilmek:

Budapest – kendőalagút
Budapest, Kesztyűgyár
Budapest, Kesztyűgyár
Csíkszereda
Érd
Kaposvár
Székesfehérvár

A kesztyűgyári rendezvényről

Fotók

Mozgó kendőalagutak az Üllői úton és a Nagykörúton:
Anita
Babafalva.hu
Hetti
Kata
Orsolya
Venyerin

Kesztyűgyár, 1. nap:
Celesztina
Celesztina: a pályázatra beküldött gyermekrajzok
Hetti
Melinda

Kesztyűgyár, 2. nap:
Itt még nincsenek fotók.:(

Kesztyűgyár, 3. nap:
Hetti

Kesztyűgyár, 4. nap:
Celesztina

Kesztyűgyár, 5. nap:
Itt még nincsenek fotók.:(

Kesztyűgyár, 6. nap:
Melinda

Videó- és hangfelvételek

Lemaradtál egy előadásról? Vagy annyira tetszett, hogy még egyszer megnéznéd, meghallgatnád?
Hamarosan feltöltjük a Hét kesztyűgyári programjain készült videó- és hangfelvételeket! Addig szeretettel ajánljuk a nyitónapon bemutatott tánc felvételét:

Sajtómegjelenések (beharangozók és beszámolók)

2010. augusztus, Pink.hu / Blikk Nők online – Ölbe, baba!
2010. szeptember, BaMaPa – Nemzetközi Babahordozó Hét 2010
2010. szeptember, CsaládiNet.hu – Programajánló
2010. szeptember, Női Teázó – Hírek – III. Nemzetközi Babahordozó Hét
2010. szeptember, Pink.hu / Blikk Nők online – Ölbe a babával! A hordozás hetének programja
2010. szept. 1., Blikk Nők – Ölbe, baba!

2010. szept. 7., Nőkért.hu – Postabontás
2010. szept. 9., Hősnők.hu – Nemzetközi Babahordozó Hét
2010. szept. 14., Babafalva.hu – Programajánló
2010. szept. 15., Radio Café 98.6 – Utasellátó
2010. szept. 21., Kanga Egyesület – Nemzetközi Babahordozó Hét 2010
2010. szept. 30-okt. 6., Pesti Est – Kult, 49. és 51. oldal

2010. szeptember-október, Mindennapi Pszichológia
2010. október, CsaládiNet.hu – Programajánló
2010. október, Est.hu – Programkereső
2010. okt. 2., Duna TV – Híradó
2010. okt. 3., Babafalva.hu – Hordozókendős és szoptatós flash mob
2010. okt. 4., Radio Café 98.6 – Programajánló
2010. okt. 5., Lánchíd Rádió – Délelőtti kalauz
2010. okt. 5., MTV – Nappali – II. rész, 30:45

2010. okt. 6., Dívány / Poronty – A hordozókendőben szállított baba boldogabb
2010. okt. 6., Kismamatitkok.hu – Most zajlik a Babahordozó Hét
2010. nov. 2., Riport TV – Kapd ölbe a kisbabád! Nemzetközi Babahordozó Hét

2010. nov. 2., Riport TV – A szoptatás. Nemzetközi Babahordozó Hét

2010. nov. 2., Riport TV – Dalolka. Nemzetközi Babahordozó Hét

2010. nov. 4., RTL Klub – Fókusz

2010. november 13., Riport TV – Apává válni. Nemzetközi Babahordozó Hét
2010. november 26., Minivilág – Hordozol és hordoznak 1. rész
2010. november 26., Minivilág – Hordozol és hordoznak 2. rész
Késlekedésünk miatt sajnos sok híradás, cikk már nem érhető el, valamint a Hét előtt és alatt a honlapokra kitett bannereket sem tudjuk már bemutatni. Ezért elnézéseteket kérjük!
Sokan hiányoltátok a Kismama Magazinban való megjelenést, de sajnálatunkra az együttműködés idén nem jött létre. A Hét előtt két ügyben tárgyaltunk a Kismamával: az új Kismama kendő árusításáról és a Nemzetközi Babahordozó Hét médiatámogatásáról. Mivel magunkat is szerettük volna tartani az Ölbebaba Egyesület azon célkitűzéséhez és elvárásához, hogy – ahogy minden egyesületi megmozduláson, úgy a Héten is – csak a helyes és biztonságos hordozást támogató eszközök bemutatására és árusítására adunk lehetőséget, abban állapodtunk meg a Kismamával, hogy a döntés előtt teszteljük az új kendőt. A termék azonban egyik tesztelőnk szerint sem felelt meg a fenti kritériumoknak, ezért a hordozóeszköz-vásáron való részvételre nem tudtunk lehetőséget adni. A Kismama Magazin ennek fényében úgy határozott, hogy médiatámogatóként sem kíván együttműködni velünk…
____________________________________________________________________________________________

PÓLÓ- ÉS SZATYORRENDELÉS

Ha nem tudsz eljönni a Kesztyűgyárba, hogy beszerezhesd az idei Hordozó Hét pólóját és vászontáskáját, vagy nem kaptál a méretedben, vagy bármi más okból lemaradtál róla, akkor most megrendelheted az általad kiválasztott darabot.

Mik közül választhatsz?

Női szabású póló (Gildan SoftStyle Ring Spun)

Férfi szabású póló (Gildan SoftStyle Ring Spun)

Vászontáska (Kariban Funky Bag Shoulder Bag)

Kedvezmények:

A pólókat és táskákat a polo@olbebaba.hu email címen tudjátok megrendelni legkésőbb 2010. november 15-ig! Rendeléskor adjátok meg a pontos színt, méretet, fazont és darabszámot!

*A logó minden esetben a Nemzetközi Babahordozó Hét logójának egyszínű változata “III. Nemzetközi Babahordozó Hét” és “www.babahordozhet.hu” feliratokkal ellátva.